BUDAPEST -BAMAKO -Mezõ János elbeszélése alapján.

BUDAPEST -BAMAKO -Mezõ János elbeszélése alapján.
BUDAPEST -BAMAKO -Mezõ János elbeszélése alapján.
2010.01.29.

Na, a megoldást mégsem árulom el, kíváncsi vagyok, hogy szerintettek miért áll meg néha a DoktoR Zebra a fentiek ismeretében?

Tehát…lementünk a tengerpartra és …. Hûûûû most már rémlik, hogy errõl írtam korábban. Szóval a tenger… pardon, óceánparton motoroztunk a még éppen kemény homokon, az apály által felszabadított sávon. Suhanás, rohanás, mámor, madarak ezrei, meg egy valamiféle majdnem kétméteres döglött hal. Nemsokára – amikorra majd beérik ez a történet, erre a döglött halra majd már mint háromméteres cápára fogok hivatkozni.

Valahol Tarfaya magasságában keveredtünk föl az aszfaltra. Itt derült ki, hogy Marton Andris bombabiztosnak hitt mousse belsõje- amit eddig vég nélkül irigyeltünk - mégsem bombabiztos. Teljesen kilapult, a végén már semmi tartása nem volt, a külsõ csak úgy kóválygott a felnin. 50-nel tudott csak menni, így ért be a Nagy Homokdûne tövében lévõ táborhelyre, ahol az a bizonyos fantasztikus reggel köszöntött, amit korábban már leírtam.

Tény, hogy a beszámolóim idõrendileg nem következetesek. De hát a Ponyvaregény eseményeit sem egy idõegyenes mentén láttuk, és hogy tetszett mindenkinek, amikor a végére úgy igazán összeállt a kép. Példaképem tehát Tarantino.

A Nagy Homokdûne tövében elõször is megvártuk, míg lemegy a nap, hogy Allah ne lássa, mit készülünk tenni. Amikor lement, akkor ittunk egy kis csempészett pálinkát. Nem vagyok nagyon a híve, de jól esett. A magyar géniusz a sivatag közepén, vagy a Nagy Homokdûne tövében sem marad száraz torokkal, hiába a Korán, hiába az iszlám elõírás.

Ott derült fény arra, hogy mi okozta az elpusztíthatatlannak ítélt mousse belsõ pusztulását. Elnézést a tájékozottaktól, de megmagyaráznám, hogy mi is az a mousse. Nem más, mint egy tömör belsõ gumi, ami így – tömörsége révén -, nem kap defektet. Kivéve persze, ha egy küllõ el nem törik, a lehetetlennel dacolva be nem kerül a gumi belsejébe, és ott szanaszét nem gyalázza az elpusztíthatatlan mousse-t. Szóval, ez történt…

Másnap reggel kiderült, hogy offroaddal kezdünk, és valahol a Cap Draa-nál fogunk megszállni. Nekiindultunk a terepszakasznak. Öten. Marton Andris állandó jellegû tettestársam, szellemi atyám és mentorom KTM EXC 530-bõl 570-essel (two wheels drive), Huszl Balázs BMW F650 GS Dakarral – aminek mégsem tört el a segédváza, korábban tévesen írtam le motorjának hibáját, mindössze egy tartócsavar tört el - , Kun Árpád, KTM 640 Adventurrel, és Céé, KTM 950 Adventurrel. Ja, és én. Már megint a homok-kõ egyveleggel kezdtünk. Húsz km megtétele után Céé-nek hátsó kerék defektje lett. Nem hagytuk ott, ha már együtt indultunk - egy órás szerelés. Egyikünk sem profi gumiszerelésben. Addigra kiderült, hogy a késõi indulással már nem érünk ki idejében az offroad szakaszról. Kérem a bõsz bírálókat, faszfejezõket és a kárörvendõket, hogy vegyék figyelembe: amatõrök vagyunk, és ezért ne pofozzanak meg minket. Nem akartunk mi senkit sem bántani ezzel.

vissza a hírekhez >>