1993-as felszámolásáig a világ legsűrűbben lakott települése Kowloon Walled „városa” volt. Ez a tény talán még megdöbbentőbb, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a „világon szinte sehol sem ismert település” konkrétan nem egy város, hanem „csak Hongkong egyik háztömbje” volt, ráadásul kezdetben csak 200×150 méternyi területen elnyúlva! Az utcákkal, járdákkal abszolút nem rendelkező; csak lépcsőkkel, átjárókkal, pallókkal és létrákkal összekötött, körülbelül 500 ház összeépítéséből létrejött megaháztömbben, míg angol becslések több mint 1 millió 280 ezer ember élhetett illegális körülmények között, addig a kínaiak szerint inkább 2-3,5 millió ember „élt” egyszerre egymás fején-hátán.

A 13 méter magas és 15 méter vastag kőfallal körbevett települést eredetileg 1841-ben erődnek építtette a kantoni alkirály „hadserege és országa” védelmére, hogy valamiféle katonai ellenállást „fejthessen ki” a brit gyarmatosító törekvések ellen. 1847-re az erőd már nem csak a kowloon-i ezred állandó táborhelye volt, hanem az azt kiszolgáló 150 fős személyzet és a tisztikar családjaiknak lakhelye is. Hong Kong angol kézre kerülése után, azonban a kiürítetett kaszárnya népszerű megállója lett az utazóknak és a brit katonáknak. A laktanya épületeinek fő vonzereje a játékbarlangok, prostituáltak és az ópium volt. A „városka” 1942–1945 között japán fennhatóság alá került. Mivel a „felkelő Nap katonái” nem tudtak mit tenni a zárt közösséggel, így inkább tiszteletben tartották az ott zajló kétes ügyeket lebonyolító személyeket és az azok védelmét ellátó maffiát és családi klánokat. Tokió azonban annyit csak elért „Kína gyarmatosítása idején”, hogy a Kowloon külső falait leromboltatta.

A japánok elűzése után, 1947-ben a britek próbálták meg (ismét) teljesen lerombolni a törvényen kívüli várost (városrészt), hogy a helyére egy szépen gondozott közparkot telepíthessenek-, ám a feketegazdaságban érdekelt kínaiak hevesen tiltakoztak a szigetország tervei ellen. London ettől függetlenül ragaszkodott elképzeléseihez, így egy év múlva a hadsereg 2000 földművest telepítetett ki a megaháztömb melletti területekről, majd felgyújtották kunyhóikat, hogy az elüldözöttek ne térhessenek/költözhessenek vissza. Hong Kong-szerte a kínaiak zavargásokkal, üzletek felgyújtásával reagálnak az európaiak cselekedetére, így az angolok is visszavonulót voltak kénytelen fújni.

Tetézte a problémát, hogy a kommunistává átvedlett Kínából ezrével elmenekülők jelentős hányada pont ezen az angol gyarmatocskán telepedett le, így a következő 50 évben Kowloon gyorsan gyarapodó lakossága 6,5 hektáros telekre duzzasztotta fel a háztömböt. A mindenféle engedély nélkül felépült 10-12 emeletes lakóházakat szépen-lassan összeépítették, így a napfény a kilencedik emeletről lefelé már sohasem sütött be a lakásokba. Mivel az itt élők az utcákat is beépítették, így az emberek többnyire a házak tetején, illetve a korábban már említett titkos lépcsőkön, pallókon keresztül közlekedtek.

Ebben az átláthatatlan városszövetben természetesen semmiféle közbiztonság nem volt. Az anarchia kibontakozását – úgy ahogy – az itt (is) működő maffia és a Triád bandák akadályozták meg, akik leginkább a kábítószer-kereskedelemből, a csempészetből és a prostitúcióból éltek. A hongkongi rendőrség képtelen volt átvenni az irányítást a városállam fölött. Az 1973-as rajtaütési kísérletük során a Scotland Yard alig 4000 font értékű drogot tudott csak elkobozni a Kowloon-ban tevékenykedő dílerektől.

Mivel a közbiztonság hiánya miatt az egészségügyi hatóságok is távol tartották magukat a várostól, a településen ad-hoc „amatőr-jellegű” orvosi és fogászati rendelők jelentek meg. Természetesen Kowloon-ban hiányzott a közmű, és telefonszolgáltatás sem volt, így a helyieknek ezt is saját maguknak kellett kiépíteni. A végeredmény egy bonyolult cső- és elektromos rendszer lett, mely a város mély és sötét részeibe is eljutott. Ezek az összeeszkábált vezetékek, a hihetetlenül kicsi területen elképesztően nagy kockázatot jelentettek nemcsak a fertőzések, de a tűz szempontjából is. A városka annyira veszélyesnek számított, hogy a kínaiak sem mertek ide jönni nyomós ok nélkül, egy magányos külföldi számára pedig kész öngyilkosság lett volna egy „ilyen izgalmas városnézés”.

Amikor Margaret Thatcher aláírta a Hongkong függetlenségét elismerő nyilatkozatot, ismét szóba került a városrész/háztömb lebontása. A kínai fennhatóság alá került Kowloon-ból 1988 és 1992 között kezdték el kitelepíteni az ott lakókat. A kitelepítéseket követő években elkezdték a koszos, patkánylepte és elaggott városnegyed lerombolását. Ekkor nyílt lehetőség arra is, hogy kutatók, fotósok és újságírók betekintést nyerhessenek az eddig ismeretlen labirintusba. Két fényképész, Greg Girard és Ian Lambot például négy évet töltött el a városrész felfedezésével. A lerombolt megaháztömbből a kínaiak csak a déli kaput és az úgynevezett igazgatási központot, a Yament hagyták meg. Kowloon állítólag ma Hongkong egyik legszebb városi parkja.

A kérdés csak annyi:vajon hova tették a motorokat?

(forrás: Jamrik Levente cikke alapján)