A gyerekek is szeretnek katonásdit játszani

A gyerekek is szeretnek katonásdit játszani
A gyerekek is szeretnek katonásdit játszani
2014.07.16.

Az 1989-es ENSZ egyezmény tiltja a gyerekkatonaságot, de ettől függetlenül is egyértelmű, hogy alapszinten épeszű régiókban ez egyáltalán szóba sem jöhet. Szomorú tény, hogy mégis van a világnak számos országa, ahol nemhogy szükség lenne erre az egyezményre, de magasból tesznek rá a hadban álló felek…

Úgyhogy a gyerekkatonaságot ne is említsük, az viszont tény, hogy a gyerekek szeretnek katonásdit játszani. És végső soron ez nem is jelent gondot, népes generációk hosszú sora nőtt így fel, de a világ- és regionális égések kialakulásában a játéknak vajmi kevés szerepe lehetett. Ezekhez már masszív felnőttkori aberrációk szükségeltettek.

Tehát kijelenthetjük, hogy ha Jancsika az egyik hadba lépő fél, Juliska meg a másik és a változó hadiszerencse folytán Jancsika előbb-utóbb foglyul ejti Juliskát, az a dolgok hadászati jellegű kiinduló pontja ellenére is sokkal inkább a No war make love! felszólítás második esetébe fog torkollni…

Úgyhogy hadd játszanak katonásdit a honleányok a legényekkel, viszont ehhez felszerelés is kell! A világ halad, a fakardon már régen túllépett nem csak a hadi-, de minden más technika is. Viszont az ilyetén beszerzések során hamar szembesülni fogunk a ténnyel, hogy felszerelések tekintetében kevéssé gondolnak a gyártók a fiatalabb generációra. Mert itt is igaz, hogy a gyermek nem egyenlő a kicsinyített felnőttel, ha meg védőfelszerelésről van szó, akkor ez hatványozottan így van. Ezért is foglalkozik kevés gyártó ezekkel a fejlesztésekkel, mert mindent a nulláról kell kezdeni, szemünk fénye sajátságos anatómiai igényeinek megfelelően.

Ez eddig tiszta sor, de mi is a jó hír ebben az eszmefuttatásban? Az, hogy az RMC Motor törökbálinti kiképző bázisa most a gondol azokra a beszerzőkre, akik a gyerekek felszereléseit hajtják fel. A tetőtől talpig történelmi alapelv szem előtt tartásával most csizmától kezdve a nadrágon, kabáton, páncélon és kesztyűn át a sisakig mindenben rendelkezésre tudunk állni. Kár kihagyni a lehetőséget, a szezon legszárazabb időszaka még előttünk áll és kinek le lenne a legfontosabb az ifjú korosztály védelme?

Részleteket a felszerelésekről ide kattintva tekinthetsz meg!

vissza a hírekhez >>