Talma kilencedik Jerezben is

Talma kilencedik Jerezben is
Talma kilencedik Jerezben is
2010.05.03.

A rajtrácson semmi másra nem kellett figyelni, csak a versenyre összpontosíthatott. Talma jól is rajtolt, a vezetõ hármas tagjaként volt túl a rizikós elsõ két kanyaron. A második körben aztán az élen lévõk ütköztek, Talmácsi gyönyörûen húzott el mellettük, de az esés helyszínén tömeges bukás alakult ki és leintették a versenyt. A Moto2-es viadalt huszonhatról tizenhét körösre csökkentették és néhány perc után újraindították a nagydíjat az eredeti rajtsorrend szerint.

Talma ezt a rajtot már nem kapta el olyan jól, nem tudott elõrébb jönni, sokáig a hetedik helyen motorozott. A magyar versenyzõ összeszorított fogakkal felküzdötte magát az élbolyra, de ott már nem tudott elõzni. A végére az elhasználódott gumikkal a motor eleje erõsen pattogni kezdett, így végül a kilencedik helyen ért célba. Talma tizennégy pontjával kilencedik helyen áll a világbajnoki összetettben. A Fimmco Speed Up olasz motorosa, Andrea Iannone egy ütközést követõen kiesett a versenybõl. A Spanyol Nagydíjat Elias nyerte, Tomizawa és Luthi elõtt.



9. TALMÁCSI GÁBOR
- Az elsõ rajtnál minden szerencsésen alakult a számomra, jól jöttem el az elején és az esésbõl is kimaradtam. Aztán a második rajt már nem volt olyan jó, de fel tudtam jönni az elsõkre, de képtelen voltam elõzni, a féktávokon rendre alul maradtam. A verseny vége felé már nagyon pattogott a motor eleje és arra kellett koncentrálnom, hogy ne csússzak el. Folytatjuk a megkezdett munkát, a soron következõ Francia Nagydíjon megpróbálunk elõrébb lépni.

Egyébként ha valaki nem látta a versenyt így történtek az események:

12.09 Fönt állnak a rajtrácson a versenyzõk.
12.11 Talmát épphogy csak mutatta a kamera.
12.14 Elindult a bemelegítõ kör.
12.16 Elindult a rajt, Elias vezet, Gábor az elsõ kanyarba a negyedik.
12.17 Gábor a 4. kanyarban elõz és már a 3.
12.18 Gábor harmadikként fejezte be az elsõ kört
12.19 Tömegbukás. Corsi rázárt Tomizawara és a japán elesett. Verseny megszakad, mert kifolyt valami a pályára. Új rajt lesz.
12.27 Nagyon sok olaj került a pályára azt takarítják
12.31 Kinyílt a boxutca. Újra pályára indulnak a versenyzõk.
12.38 Az eredeti felállás szerint indul az új rajt.
12.42 indul az új felvezetõ kör
12.45 Új rajt, Gábor 5.-ként fordult, Elias vezet.
12.47 Talma 7.
12.48 Elsõ körben Elias, Tomizawa Simon a sorrend, Talma 7.
12.49 Gábor támadja Lüthit. , de közben Hernandez megelõzi így 8.
12.50 Tomizawa vezet.
12.52 Gadea támadja Gábort, kicsit lemaradtak az vezetõ bolytól.
12.54 Noyes vezet, Tomzawa, elias a sorrend, Gábor 8.
12.55 Gábor zárkózik az elõtte lévõkre, leggyorsabb elsõszektort ment.
12.57 Gábor felzárkózótt, a 7. ként zárja az élbolyt
12.58 Majden a leggyorsabb kör Gabesznál. 1.45.006
12.59 Folyamatosan piros sisakok Gábor neve mellett
13.00 Tomizawa rontott, Elias megelõzi Noyest és vezet, Gábor figyel, de jönnek a többiek hátulról
13.02 8 kör van hátra, folyamatos elõzgetések vannak az élbolyban.
13.04 jön Corsi és Gadea 1.45-ös idõket mennek, Lüthi egy pillanatra átvette a vezetést
13.05 Lüthi vezet, Noyes Elias az eleje, Gábor kicsit kezd lemaradni, de jönnek Corsiék hátulról. Elias és Lüthi elrontott egy kanyart
13.08 Megjött Corsi és Gadea megelõzte Gábort
13.09 Gábor visszaelõzött de nem tudta sokáig tartani. Corsi tovább menetel elõre.
13.10 Gábor 1.45.9-es idõt tud Gadea is megelõzte
13.11 Lüthi vezet, Elias támadja Tomizawat
13.12 utolsó elõtti kör, Gábor leszakadt Lüthi Tomizawa Elias, Takahashi 4-es elszakadt egy kicsit
13.14 Utolsó kör kezdõdik Elias támadja Lüthit és meg is van neki. vezet.
13.15 Elias ront, de meg tudja tartani az elsõ helyet, és nyer, Tomizawa a második Lüthi a harmadik.
Gábor kicsit lemaradva hozza be a 9. helyre a gépet.




vissza a hírekhez >>