Nem mindennapi történet: a forgóajtó feltalálása

Nem mindennapi történet: a forgóajtó feltalálása
Nem mindennapi történet: a forgóajtó feltalálása
2013.08.06.

A philadelphiai születésű feltaláló szabadalmi leírásában részletesen kifejtette elgondolását a függőleges tengely körül három szárnnyal forgó ajtóról, amelynek számtalan előnyét ekképp foglalta össze: – Tökéletesen zajtalan, hatásosan akadályozza meg a szél, a hó, az eső vagy éppen a piszok bejutását az épületbe. Mi több, nem csaphatja ki a szél. Nincs lehetőség arra, hogy az emberek összeütközzenek, mégis egyszerre tudnak ki- és behaladni. Szükség esetén az elválasztás megszüntethető, így hosszabb és nagyobb méretű tárgyakat is be lehet juttatni az épületbe.

A 641 563 számon bejegyzett szabadalom nem tartalmazta a forgóajtó kifejezést, a köznyelvben azonban ez az elnevezés terjedt el. Elsőként New York lakói találkozhattak a csodabejárattal: 1899-ben a Broadwayn, a 43. és 44. utca között álló Rector's étterem kápráztatta el vendégeit egy faszerkezetes forgóajtóval. A feltaláló az évek során tökéletesítette tervét, találmányának előnyei között tartotta számon azt is, hogy megvéd a fertőző betegségektől.

Van Kennel 1919-ben bekövetkezett halála után is virágzott a vállalkozás, hiszen a felhőkarcolók korszakának beköszöntével jött el igazán a forgóajtók ideje. Az építészek rájöttek arra, hogy a forgóajtó megvéd a levegő hirtelen beáramlásától, ami esetenként ablakokat tört ki. A technika tökéletesítését tragédiák is kikényszerítették. 1942-ben a bostoni Coconut Grove nevű közkedvelt éjszakai szórakozóhelyen tűz ütött ki, a forgóajtó lehetetlenné tette a több száz ember kijutását, 503 ember lelte halálát.

Ezt követően törvény rendelkezett arról, hogy kizárólag átalakítható forgóajtókat lehet beépíteni. Napjainkban a kézi erővel működtetett ajtókon kívül automatikus változattal is találkozhatunk. Ez utóbbi az érzékelők ellenére veszélyesebb, halálos áldozatot is követelt. 2004-ben egy hatéves japán kisfiú vesztét okozta egy rosszul működő ajtó. Azokban az országokban, ahol a jobb oldali közlekedés honosodott meg, jellemzően az óramutató járásával ellentétes irányban forognak az ajtók, azokban az országokban pedig, ahol a bal oldali közlekedés, az óramutató járásával egy irányban.

Korunk legméretesebb forgóajtaja a Novotel Citygate Hong Kong szálloda épületében található: 4,8 méteres magassága mellett négy darab, 3,2 méter hosszú szárny pörgeti be a vendégeket. Érdekesség, hogy Van Kennel nevéhez fűződik a gyerekek által olyannyira kedvel dodzsem ősének megalkotása is. Kis autóit Witching Waves névre keresztelte.

(forrás: MTVA Archívum)

vissza a hírekhez >>