Nem mindennapi történet: A Chrysler autógyár megmentője

Nem mindennapi történet: A Chrysler autógyár megmentője
Nem mindennapi történet: A Chrysler autógyár megmentője
2014.10.15.
Lee Iacocca 1979-ben a válságban lévő Chrysler Corporation autóipari konszern elnökségi tagja lett, és menedzserként évi 1 dollár jövedelmet kötött ki magának, amíg a tönk szélén álló céget talpra nem állítja.

Olasz bevándorló fiaként a pennsylvaniai Allentownban látta meg a napvilágot. 1945-ben szerzett diplomát a bethlehemi Lehigh egyetemen, majd 1946-ban a Princeton Egyetemen gépészmérnöki oklevelet vehetett át. A Ford Műveknél vállalt mérnöki állást, de hamar kiderült, hogy jobban ért a kereskedelemhez. A cég kerületi képviselőjeként az új típusok kedvezményes eladásával a legsikeresebb eladónak bizonyult. 1957-ben a teherjárművek részlegének igazgatója, három év múlva a piaci osztály vezetője lett, majd II. Henry Ford, a gyár tulajdonosa és elnöke, alelnökké és általános igazgatóvá nevezte ki.

Az 1960-as évek elején egy viszonylag olcsó sportkocsi kifejlesztését javasolta, ez lett a Ford Mustang. Az autó új fejezetet nyitott a cég történetében. A Mustangból a tervezett 125 ezres évi darabszám helyett már 1964-ben, a kibocsátás évében 400 ezret adtak el, amivel ez a típus megmentette az összeomlástól az amerikai autógyártó óriást. A páratlan sikernek köszönhetően 1970-ben már az elnöki hivatalt irányította.

A hatvanas-hetvenes években újabb modellek, a Maverick, a Pinto, a Fiesta kibocsátásánál bábáskodott. Az 1974-es olajválság után azonban kemény vitába keveredett Forddal, aki a középkategóriájú kocsik kicsinyített változatát favorizálta. Nyers, tiszteletlen modora is szerepet játszott abban, hogy 1978-ban elbocsátották.

Csak egy dollár

1979-ben a válságban lévő Chrysler Corporation autóipari konszern elnökségi tagja lett, és menedzserként évi 1 dollár jövedelmet kötött ki magának, amíg a tönk szélén álló céget talpra nem állítja. Néhány év alatt kiderült, jó befektetésnek bizonyult. Keményen lefaragta a költségeket, új modelleket dobott a piacra. A márka visszaszerezte elpártolt híveit. Új pénzügyi források bevonása mellett az amerikai autóipar addigi legnagyobb átszervezését és racionalizálási programját hajtotta végre, csaknem százezer munkahely leépítésével, amihez persze kiváló tárgyalókészségét is kamatoztatnia kellett.

A gyártás súlypontját az üzemanyag-takarékos modellekre helyezte, és nagy reklámkampányt indított, személyesen is szerepelt a tévé-hirdetésekben. A kisautók és kisteherautók (minivanek) gyártásával ismét jövedelmezővé tette a Chryslert, amely 1981-ben már nyereséges lett, 1984-re pedig 2,4 milliárd dolláros profitot hozott. Így nemcsak a Chrysleren belül lett élő legenda, hanem Detroit határain messze túl is.

Az 1990-es évek elején a Chrysler helyzete ismét romlott, nem sikerült kellőképpen diverzifikálni a termelést, betörni a repülőgépgyártásba, a hadiiparba, és kudarcot vallottak a népszerű, tömegével eladható gépkocsikat előnyben részesítő programok is. Az eladások 1990-ben 17 százalékkal estek vissza, aminek fő oka az amerikai import növekedése volt. A Chryslert a japán Honda és a Toyota is megelőzte az Egyesült Államok piacán. 1992-ben, szerződése lejártával megvált a cégtől, noha 20,5 milliós évi jövedelmével a világ legjobban fizetett igazgatója volt. Utóda Robert J. Eaton, a General Motors európai részlegének sikeres vezetője lett.

1994-ben megalapította a Iacocca Capital Group kereskedelmi bankot Beverly Hillsben. Barátja, a milliárdos Kirk Kerkorian bevitte őt a Metro-Goldwin-Mayer filmcég igazgatótanácsába és más vállalatok vezetőségébe is. 2005-ben rövid időre visszatért a Chrysler reklámembereként, és a cég tv-reklámjaiban egyik híres mondását ismételgette: If you can find a better car, buy it. (Ha találsz jobb autót, vedd meg.)

Nyugdíjas éveiben alapítványaival foglalkozik. 1984-ben (magyarul 1988-ban) jelent meg, Egy menedzser élete című, William Novakkal együtt írt önéletrajza, mely 8 millió példányban kelt el. 2007-ben megjelent Vezetőink, hol vagytok? (Where Have All the Leaders Gone?) című könyve. Iacocca az új típusú menedzser megtestesítője, aki páratlan szakmai tudással, határozottsággal és a szokványos megoldások elkerülésével ért el kiugró gazdasági sikereket, szerzett hatalmas vagyont.

(forrás: MTVA Archívum )

vissza a hírekhez >>