Mibe fújod ...és mibe törlöd?

Mibe fújod ...és mibe törlöd?
Mibe fújod ...és mibe törlöd?
2013.02.13.

Miközben manapság az illemkódexek és a higiénia alapszabályai szerint is elkerülhetetlen a papír zsebkendő használata, az orrváladék eltávolításának ez a módja csak a 20. században terjedt el.


Noha a kendőhasználat már az ókori Rómában sem volt ismeretlen, a textildarabkákat legfeljebb az izzadtság letörlésére, valamint a harci játékok résztvevőinek a buzdítására használták. Orrfúvásra a rómaiak a tógájukat hívták segítségül.
Az orr nem kívánatos tartalmának a megfelelő ürítéséről Rotterdami Erasmus németalföldi humanista filozófus és teológus értekezett elsőként a XV. század végén:
„illendő az orrlikak váladékát kendőbe felfogni; méghozzá kissé elfordított testtel, ha magasabb rangúak is vannak jelen”.

Erasmus intelmeit még sokáig figyelmen kívül hagyták, bár a kendők használata széles körben vált elterjedtté. Igaz, legfőképpen azért, mert kedvelt divatkellék és – anyagától függően – a társadalmi rang jelölésére szolgáló kiegészítő volt. A zsebkendő higiéniai funkciója csak a dohányzás térhódításával került előtérbe. A tubák okozta gyakori prüszkölésnél ugyanis nemcsak kézenfekvő, hanem esztétikai szempontból is kényelmes megoldást jelentett a textil kendő, mivel a barnás dohányszemcséket nem volt célszerű az ingujjba törölni.

A papírból készült zsebkendők csak az 1920-as évektől terjedtek el – Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban. Kínában azonban már a II. századtól gyártottak, Japánban pedig a XVI. századtól arctörlésre is használtak papírt. Nyugaton az első világháború segítette elő a papír törlők felfutását. Történt ugyanis, hogy az 1872-ben az Egyesült Államokban alapított Kimberly-Clark cég 1924-ben piacra dobta a krém és smink eltávolítására szolgáló arctisztító kendőjét, a Kleenex-et. A gyártó az első világháború idején használt gázmaszkok szűrőjének vattaszerű, a pamutot helyettesítő anyagát fejlesztette tovább, és változtatta a női táskák állandó kellékévé. Orrfújásra a cég egyik leleményes, hirdetéssel foglalkozó dolgozója használta, miután rájött, hogy megfázás esetén higiéniai szempontból sem utolsó, ha a váladék egy eldobható papírban landol.

A színes-szagos, két, három, esetleg négy rétegű papír zsebkendőt manapság óriási gépsorokon gyártják. A zsebkendő modern előállításának nyersanyaga a fapép, amelyet tiszta fából vagy újrafelhasznált papírból – régi telefonkönyvekből, újságokból, kartondobozokból – készítenek. Az anyag a pépelőállító üzemből a papírgyártóba kerül, ahol egy óriási, elektromos mixerhez hasonló szerkezet keveri össze forró vízzel. Ettől fellazulnak és szétválnak a cellulózrostok, amelyek a kreppelőgépen formálódnak hálószerű anyaggá. A szárítóban egy hő által felmelegített forró hengeren szárad a lehelletvékony papír anyag, amit a hengerről leszedve nagy göngyölegekbe tekernek.

A gyártók a vásárlók kegyeiért nemcsak a rétegszámmal versenyeznek. A zsebkendő puhaságát is lehet – a simító berendezéssel – szabályozni. A papírtekercs a simítóból a prégelő egységbe kerül: a rétegeket nem ragasztják egymáshoz, azokat a prégelés, vagyis a zsebkendőn keretként körbe futó, préselt mintázat tartja egyben. Az esetleges illatosítás a munkafolyamat közben történik, a folyékony illatanyagot egy tárcsa keni rá egy csíkban a papírra. Az aroma csak később, a csomagban „érlelődik” és jár át minden darabot. Az így elkészült papírzsepi olyannyira a mindennapok részévé vált, hogy a legnagyobb fogyasztónak számító Egyesült Államokban mindenkire 24 kilogramm jut.

(forrás: Benke Ágnes cikke alapján)
vissza a hírekhez >>