Egyetlen Motoros vállalta a teljes Bamacot.

Egyetlen Motoros vállalta a teljes Bamacot.
Egyetlen Motoros vállalta a teljes Bamacot.
2013.02.04.

A Budapest-Bamako Rally idei résztvevői közül egyedül Turjányi János vállalta, hogy a rali teljes távját két keréken küzdi le – beleértve az 1200-1300 kilométeres európai távot –, míg a többi motoros nevező csak Afrikában pattant először nyeregbe. János tapasztalt bamakósként a nem mindennapi feladatra egy Triumph Tiger 800 XC mellett tette le a voksát.

„A mélyhomok kivételével, úgy gondolom, a Tigerrel mindenhol előnyben leszek a kisebb és könnyebb endurókkal szemben,” – véleményezte az egy és kéthengeres motorokból álló ellenfelek esélyeit János, majd hozzátette –„a kulturált járású és erős háromhengeres Triumph-fal igazi élmény lesz a versenyzés még a nehéz, afrikai körülmények között is.”
János motorja egy gyári állapotú Tiger 800 XC különböző, az afrikai túlélést megkönnyítő, megannyi gyári, és néhány saját gyártású kiegészítő alkatrésszel felszerelve.
Turjányi számára nem ez lesz az első Budapest-Bamako Rally. Négy keréken már többször teljesítette a távot, mégpedig nem is eredménytelenül. Az első, versenyen kívüli, Touring kategóriás sikeres próbálkozása után komolyabban is izgatni kezdte fantáziáját a Budapest-Bamako jelentette kihívás, ennek eredménye egy szerencsétlen gyorshajtás miatt elvett pontokból fakadó második, illetve két további, összetettbeli első helyezés lett az autók között a tavalyi és tavaly előtti versenyeken.

(foprrás: p1race honlap)

vissza a hírekhez >>