Új kategóriák a motoros képzésben

Új kategóriák a motoros képzésben
Új kategóriák a motoros képzésben
2013.01.13.

Európa tagállamaiban egységesen, január közepén változnak a motoros jogosítványszerzés feltételei. A legfontosabb különbség, hogy az életkor határok felfelé tolódnak. A döntéshozók azt várják az intézkedéstől, hogy az érettebb sofőrök megfontoltabban, kevesebb baleseti szituációt okozva fognak majd közlekedni.

A korábbi gyakorlattal ellentétben a tanfolyamon csak teljes védőfelszerelésben, protektoros ruházatban vehetnek részt a jelentkezők.
Nem elég a korábban meghatározott zárt ruházat, hanem protektorokat is magában foglaló motoros öltözéket kell viselni a tanulóknak. Igy már a tanulás időszakában hozzászoknak, hogy csak beöltözve, megfelelő biztonsági kiegészítőkkel üljenek motorra.

A jövő héten életbe lépő változások szinte minden egyes képzési csoportot érintenek, így a korlátlan jogsi megszerzéséhez már nem elég, ha valaki ügyesen elterelget egy GS500-at vagy egy négyszázas, sornégyes csupaszmotort a városban. A rendelet módosítását követően csak legalább 600 köbcentiméter hengerűrtartalmú és minimum 55 lóerő teljesítményű gépekkel lehet majd sikeres vizsgát tenni. Az átlag "hatszázasok" alkalmatlanok a feladatra - mivel jellemzően 595-599 köbcentisek -, így a változás komoly terhet ró az iskolákra. Az oktatási centrumokban aligha parkolnak 750-es superbike-ok, ezért arra kell ösztönözni a jelentkezőket, hogy a saját, előre megvásárolt gépeikkel vegyenek részt a tanfolyamon.
A műszaki limit meghatározásával olyan népszerű gépek esnek ki a lehetséges oktatómotorok köréből, mint a 600-as Hornet vagy az NC700 sorozat - előbbi a lökettérfogat, míg utóbbi a szerény csúcsteljesítmény miatt hullott ki a rostán.
A törekvés dicséretes, hogy a Hayabusára pattanó fiatalok ne egy apró négyszázas géppel szerezzék meg a jogsit, ugyanakkor a valódi célját - ebben a formában - aligha éri el, hiszen a 120 lóerős hatkilósok nem számítanak nagymotornak a szabályzás szerint, míg a szerényebb csúcsteljesítményű SV-k és Versys-ek igen. Az A kategóriás képzés életkori korlátozását 24 évben állapították meg, szemben a korábbi 21 évvel.

Nem változik a gyakorlati képzés, így a hátsó fék intenzívebb és gyakoribb használatát, valamint a vészfékezés-kikerülés kombinációját csak utólag, vezetéstechnikai tréningeken sajátíthatják el a motorosok.

Új jogsi kategória a szintén a január 19-én induló "A2", mely teljesítéséhez minimum 400 cm3-es, legalább 34 lóerő teljesítményű motorral kell sikeres vizsgát tenni. A papír megszerzésével bármilyen motorkerékpár vezethető, melynek maximális teljesítménye legfeljebb 35 KW (47.6 LE), amennyiben teljesítmény/tömeg aránya sem haladja meg a 0,2-es értéket. Az A2-es vezetői engedély 18 éves kortól megszerezhető, és további lényeges érv mellette, hogy kétéves "A2" rutin birtokában - a 24 éves korlátozást felülírva - már húszévesen korlátlan nagymotor jogsit kaphatunk.

Megjegyeztétek...?
vissza a hírekhez >>