Az öt évig tartó munka során, robbantásos technológia segítségével körülbelül 700 ezer tonnányi gránitot fejtettek ki a coloradói munkások a hegy gyomrából. Az öt fő gócból álló bunkerváros több kilométernyi alagúttal összekötött járata közül sok olyan széles, hogy teherautók és nagyobb járművek is könnyedén közlekedhetnek benne. A vasbeton falakat belülről vastag acéllemezekkel borították, a főbejáratot pedig két, egyenként 25 tonnás acélkapu zárta el a külvilágtól. Így jött létre a hegy belsejében a mintegy 700 méter mélyen lévő 1100 katonát és civilt befogadó főhadiszállás, melynek fő védelmét a több millió tonnányi gránitszikla biztosította.

Ez lett állítólag a világ legbiztonságosabb helyének számító szuperbunkere, a legjobban védett katonai objektuma, egyben az Észak-Amerikai Légi- és Űrvédelmi Főparancsnokság, a NORAD (North American Aerospace Defense) az Északi Parancsnokság, a Nemzeti Felderítési Hivatal, a Szövetségi Repülési Igazgatás központja, és a szövetségi kormány végső menedékhelye is.

Az objektumot úgy tervezték, hogy ellenálljon minden támadási formának – még egy közvetlen atomcsapásnak is. A lent tartózkodók számára több hónapra elegendő élelem volt felhalmozva, a levegőt és a vizet azonban külső források biztosították. Bár mindkét elemből jelentős készlettel rendelkeztek, a tervezők vészhelyzet esetére is kénytelenek voltak biztosítani a gondtalan ellátást.

A levegőt hatalmas kémiai szűrőberendezések segítségével voltak képesek megtisztítani, akár a nukleáris vagy biológiai fegyverek okozta szennyeződésektől is, a vizet pedig a föld alól, artézi kutakból nyerték. A gépek és a világítás működtetéséhez szükséges áramot helyben, generátorok segítségével állították elő. A bunker belsejében bekövetkezőt katasztrófa esetére az egyes részek egymástól hatalmas acélajtók segítségével hermetikusan elzárhatóak. Vészhelyzetben a felszínen lévő bejárati kapu, de még a szennyvízkifolyó is automatikusan bezáródik, így védve meg a bent tartózkodókat.

Az amerikaiak a hegy gyomrában egy szabályos kisváros alakítottak ki, mintegy 15 nagyobb, egymástól hermetikusan elszigetelt épülettel, amelyben 1100 ember élhetett és dolgozhatott. Annak ellenére, hogy a NORAD főhadiszállása katonai létesítmény, a tervezők nem feledkeztek el a személyzet kényelemről sem. Van itt étterem, kórház, fogorvos, szauna, fittnesz terem, sőt egy kápolna is.

A hidegháború elmúltával azonban a műtárgy szerepe is nagyban megváltozott. Az Egyesült Államokat ért 2001. szeptember 11-i támadás során az objektum ugyanolyan alternatív földalatti parancsnoki központként kezdett el működni, mint például a Washingtonhoz közeli Raven Rock és a Mount Weather. Érdekes pillanat volt bázis életében az is, amikor 2006 végén egy orosz delegáció látogatta meg: a több évtizednyi ellenségeskedés után az amerikai személyzet és az orosz vendégek vodkával koccinthattak. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy mire ittak áldomást.

A politikai enyhülést követően a komplexumot átalakították a Földet veszélyeztető aszteroidák előrejelzésére és a légi terrorizmus elleni védekezés megfigyelésére, ám 2010-ben ezt a funkcióját is felszámolták. A NORAD ugyanis ebben az évben költözött át a közeli Peterson légi bázisra, valamint ekkor építették ki és modernizálták a műholdakkal kommunikáló Buckley bázist is, illetve ekkor telepítették a jelátvitelre alkalmas eszközöket a Schriever bázisra, amely csupán 30 kilométernyire keletre található a Cheyenne-hegységtől. Így a hegy alatt rejtőző város elsősorban, mint az esetleges támadások korai előrejelzését koordináló menedzsment központ üzemel.

A valaha szupertitkos objektum ma már előzetes bejelentés után látogatható. Persze a komplexumot már hamarabb felfedezték maguknak a filmesek: az objektum bejárata többek között szerepelt az 1983-as Háborús játékok és a Függetlenség napja című filmekben, illetve olyan televíziós sorozatokban, mint a Csillagkapu (SG1).

(forrás: Jamrik Levente cikke)