Marquez ismét tarolt.

Marquez ismét tarolt.
Marquez ismét tarolt.
2014.04.14.

A legnagyobbak között ez a megmérettetés is a világbajnoki címvédőről, Marc Márquezről szólt, aki jóformán komolyabb erőfeszítések nélkül szerezte meg idei második győzelmét. A spanyol klasszis ezzel már most komoly előnyre tett szert, hiszen a legnagyobb ellenfél, azaz a Yamaha motorosai csupán a középmezőnyben tudtak végezni, Valentino Rossit ugyanis egy egyelőre még meg nem nevezett hiba hátráltatta, Jorge Lorenzo pedig már a start pillanatában elveszítette győzelmi esélyeit, hiszen a lámpák kialvása előtt startolt, amiért később áthajtásos büntetést kapott.

Az első kört leszámítva (amikor a mindenkinél másodpercekkel korábban startoló Lorenzo vágott az élre) senki sem tudta elvenni a vezetést az első helyről induló Márqueztől, de a másodikként haladó és később ezen a helyen befutó Dani Pedrosát sem tudták megközelíteni az ellenfelek. Hátrébb több csata is zajlott, az első körökben ugyanis a gyengén startoló Valentino Rossi mutatott be egy látványos felzárkózást, ám a kilencszeres világbajnok tündöklése meglehetősen rövid ideig tartott, motorja ugyanis lelassult, és sorra előzték vissza a korábban lehagyott riválisok, így végül nyolcadikként zárt. Csapattársa, a büntetés letöltése után az utolsó helyre csúszó Lorenzo tizedikként ért célba. A Honda kettősét Andrea Dovizioso kísérhette fel a dobogóra, aki a 2012-es San-Marinó-i megmérettetés után először tudta a legjobb három közé kormányozni a Ducatit. Az olasz motorost Stefan Bradl, Bradley Smith, Pol Espargaró és a pályafutása legjobb MotoGP-s eredményét elérő Andrea Iannone kísérte be a célba.

vissza a hírekhez >>