Hajrá magyar quados a Dakaron!

Hajrá magyar quados a Dakaron!
Hajrá magyar quados a Dakaron!
2014.01.07.

Ugyan a régi, legendás célpontból mára csak a név maradt, de a sivatagi verseny Dél-Amerikában is kemény kihívás lesz a magyar quados indulónak, Somfai Mátyásnak.

Több mint négyszázan vágnak neki a hétvégén startoló Dakar terepralinak, közöttük egy magyar quados és egy motoros, név szerint Somfai Mátyás és a hatnapost is megjárt Dési János (KTM), akikre 8750 kilométer vár Argentínán, Bolívián és Chilén keresztül.

Vasárnap pattannak nyeregbe a versenyzők és egészen január 18-ig tart majd a változatos tájakat csokorba gyűjtő futam, s az E-ATV-vel induló Somfai bizakodóan nyilatkozott az esélyeiről, hiszen elmondása szerint a marokkói felkészülés, ahol közel hatvan fokos melegben edzette magát és a technikát, megfelelő alap lesz a kéthetes kihíváshoz.

Az autósok között is szurkolhatunk hazai indulóknak, mégpedig a Toyota Land Cruiserrel nevező Sebestyén Sándornak, akit navigátorként Bognár József segít, a csapat harmadik tagja pedig Ungvári Miklós, olimpiai ezüstérmes cselgáncsozónk lesz.

Érdemes volt a rajongóknak kora estig böngészni a verseny hivatalos honlapját, ugyanis az első nap összesített eredménye alapján Somfai Mátyás az előkelő kilencedik helyen végzett, alig tizenhárom perc lemaradással az élen álló chilei Casale mögött, a motorosok között rajthoz álló Dési János pedig a 103. helyen ért be a 174 fős mezőnyben a Rosario és San Louis közötti etapon.
Érdekesség, hogy a szakaszt a spanyol Barreda Bort nyerte, Hondával, ezzel a japán márka hosszú idő után újra a nemzetközi verseny összetettjét vezethette, amire több mint két évtizede nem volt példa. Ma az egyik leggyilkosabb rész következik, hiszen kétezer méteres magasságba kell felkapaszkodni a versenyzőknek, és a 433 kilométeres gyorsaságival együtt összesen közel nyolcszáz kilométert kell megtenniük napnyugtáig, hogy San Rafaelbe érve felkészüljenek a szerdai folytatásra.

Hogyan készült Somfai Mátyás a Dakarra? Néhány szóban megtudhatjátok, ha erre a linkre kattintotok!

(forrás: sportmotor online)

vissza a hírekhez >>