Nem mindennapi történet: A rágógumi

Nem mindennapi történet: A rágógumi
Nem mindennapi történet: A rágógumi
2014.04.22.

Egy ősidők óta ismert alapanyag, egy profitorientált amerikai üzletember és okos marketingstratégia kellett ahhoz, hogy a rágásból sikeres üzlet váljon.

Nemcsak az egészséges édesítésre, hanem a fogszuvasodás megelőzésére is alkalmas az újra felfedezett, a nyírfa kérgének nedvéből előállított xilit, amelyből többféle ízesítésű rágó is készül. Az egyre népszerűbb termék – amely a marketing szerint cukor mivolta ellenére gátolja a szájban található baktériumok savtermelését – valójában nem újdonság, az újkőkorszak embere is nyírfakéregből készült kátrányt rágott szájhigiéniás célból. A természetes anyagok rágása az emberi tevékenység egyik legősibb formája. Az ősi aztékok indiánnői azért, hogy illatosabb legyen leheletük, chiclét használtak. A görögök pisztáciagyantát és gyanta állagú méhviaszt vettek a szájukba, más kortársaik pedig a lucfenyő gyantáját rágcsálták előszeretettel.

Bár ezek a „termékek” ismertek voltak, az áttörést a XIX. század végétől számíthatjuk, amikor is újra ráleltek a dél-amerikai őserdőkben honos szapolitfa tejszerű nedvére, a chiclére. A Mexikóból Észak-Amerikába importált anyagot először Thomas Adams tudós-feltaláló kezdte kereskedelmi forgalomban árulni az Egyesült Államokban, igaz úgy, mint a kerekekhez használt lehetséges gumipótlót. Ez azonban nem bizonyult sikeres üzleti húzásnak, már csak abból a prózai okból sem, mert nem állt rendelkezésére annyi chicle, hogy abból profitáló üzletet csinálhasson.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve azonban cukrot és borsmentát kevert az anyaghoz, amivel sikeresen megalkotta a még ma is kapható Chicletset. Bár a termék népszerűsége vitathatatlan volt, és Adamset mint a rágógumiipar alapítóját tartották számon, a bizniszből mégsem ő, hanem William Wrigley gazdagodott meg, aki rájött: a profit nemcsak a terméken, hanem annak marketingjén is múlik. Nem volt véletlen üzleti érzékenysége: már tizenévesen a család szappanfőzdéjében dolgozott és értékesítette az elkészült termékeket. A szappanról a marketingszempontból nem kifejezetten izgalmas sütőporra váltott, amit úgy próbált népszerűbbé tenni, hogy rágógumit csomagolt hozzá.

Mivel az ajándék népszerűbbnek bizonyult, mint az eredeti termék, ráállt a chicle alapú rágó gyártására, és az 1910-es években Wrigley fodormentás rágógumija lett az egyik legnépszerűbb termék a piacon. Nagyrészt köszönhetően az okosan felépített reklámnak, Wrigley ugyanis nemcsak plakátokkal, hanem dekoratív lányokkal is népszerűsítette a rágnivalót, sőt a telefonkönyvekhez is ajándékozott belőle egy csomaggal. Annyira bevált a stratégia, hogy vállalata generációkon keresztül az élelmiszeripar meghatározó szereplője lett.

Az 1891-ben alapított cég sikerességét és értékét jól mutatja, hogy Wrigley ükunokája egészen 2008-ig tartotta meg családi vállalkozásként, majd adta el 23 milliárd dollárért a Mars Candy cégnek. Wrigley annyira jól végezte a dolgát, hogy a megnövekedett kereslet miatt a 2. világháború után nem volt elegendő chicle, így a gyártókat a természetes vagy mesterséges polimerek segítették ki, amelyek ma is a rágók alapját képezik. Ezekhez élelmiszer-ipari minőségű édesítőszert, ízesítőanyagot (például mentaolajat), tartósítókat és lágyító anyagokat adnak.

A gumialapot képező masszába kerülhetnek antioxidánsok, színezékek, emulgátorok, étkezési savak és a rágó ízét adó aromák is. Bár az így készült rágógumi távol áll az őseink által fogyasztott természetes anyagoktól, szakértők szerint nem kell túlzottan aggódnunk akkor, ha lenyelnénk egy darabkát. Az előállításhoz használt anyagok ugyanis lassan, de biztosan lebomlanak az emésztőrendszerben. A gyomorsavnak és az emésztőenzimeknek ellenállóbb komponensek miatt azonban nem ajánlott rendszeresíteni a rágóevést.

(forrás: Benke Ágnes)

vissza a hírekhez >>