Kovács Niki, vagy Kis Viki volt a legjobb 2012-ben?

Kovács Niki, vagy Kis Viki volt a legjobb 2012-ben?
Kovács Niki, vagy Kis Viki volt a legjobb 2012-ben?
2013.01.10.

A szavazáson alulmaradt másik versenyző, Kovács Nikolett (No 1. Mini és Motoros Team) megtámadta a minden csapat által elfogadott és megszavazott végeredményt.

Az alábbiakban a Magyar Motorsport Szövetség Gyorsasági Szakágának hivatalos nyilatkozata olvasható:

„A 2012-es szezon lezárását követően nemrég, december 1-én volt a hazai gyorsasági szakág díjátadó ünnepsége, melyen többek között az egyik csapat – No 1. Mini és Motoros Team – kezdeményezésére a 2012-es év legeredményesebb női gyorsasági motorversenyzője díj is átadásra került. Ezt a díjat a szakágban szereplő összes csapat szavazatainak alapján Kis Viktória(MetalCom-Adrenalin H-Moto Team) kapta. Sajnos azonban, eddig még sosem tapasztalt módon a szavazáson alulmaradt másik versenyző, Kovács Nikolett (No 1. Mini és Motoros Team, a díjkiosztón részt sem vettek) egy sajtónyilatkozatot adott ki, megtámadva ezzel a minden csapat által elfogadott és megszavazott végeredményt.
Miután az említett sajtónyilatkozat több ponton is eltér a valóságban történtektől, ezért kénytelen voltam ezt a nyilatkozatot közzétenni a teljes igazság nyilvánosságra hozatala érdekében.

A díjat – 2012-es év legeredményesebb női gyorsasági motorversenyzője – mint már fentebb említettem, pont a reklamáló versenyző egyesületének kezdeményezésére hirdettük meg, miután az egyesület elnöke arra kapacitált írásban, Kovács Nikolettet jelöljük az év legeredményesebb női motorosa címre a MAMS-ban.

Ez több akadályba is ütközött: egyrészt külön női kategória nincs a MAMS-ban a 2012-es esztendőben, másrészt Kovács Nikolettnek esélye se lett volna megnyerni ezt a díjat, miután egy másik szakágban egy hölgy bajnoki címet szerzett. Ezért született a döntés, hogy az ötletet továbbfejlesztve, a gyorsasági szakágon belül díjazzuk a legjobb női versenyzőt.

De, hogy ne egyedül döntsek, felkértem az egyesületeket, hogy alapján döntsék el, kit illet 2012-ben ez a díj. Mivel a No.1 Mini és Motoros Team – ahogy fentebb jeleztem – írásban már Kovács Nikolettet jelölte, ezt szavazatként számítottuk bele az összesítésbe. Továbbá amikor az egyesületek jelölését bekértem, akkor leírtam, hogy FIM/UEM/MAMS szervezésű versenyeken elért eredményeiket küldjék be. Ez azt jelenti, hogy a Moto GP, a Superbike-világbajnokság (FIM), Európa Bajnokság, Alpok Adria (UEM), illetve az OB (MAMS) futamain elért eredmények számítanak bele az értékelésbe.

Az egyesületek visszaküldték írásban a szavazataikat, amelyben Kis Viktória nyolc, Kovács Nikolett három szavazatot kapott, míg egy egyesület tartózkodott. A tisztesség kedvéért jegyezném meg, hogy amíg Kovács Nikolett egyesülete a versenyzőjét jelölte a díjra, addig a másik jelölt, Kis Viktória csapata Kovács Nikolettre adta a voksát, ráadásul a tartózkodó egyesület, a Hungaroring Sport Zrt voksát is az utóbbi versenyzőhöz számítottuk hozzá, ugyanis ebben az évben a versenyző az egyik hivatalos arca a mogyoródi pályán található Vezetéstechnikai Centrumnak. Így a hivatalos végeredmény: Kis Viktória 8 szavazat, Kovács Nikolett 4 szavazat.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a két versenyző nem egy kategóriában indult 2012-ben. Amikor a különböző kategóriában induló versenyzőket kell összehasonlítani, akkor mindenki, aki szavaz, nem kizárólag az eredményeket nézi, hanem a teljesítményt is, amilyen közegben az adott eredmény létrejött

Idén a Magyar Gyorsasági Bajnokság és így a szakág is egy igen nehéz éven van túl. Az SST600 kategória – ebben versenyzett Kovács Nikolett – egész évben indulóhiánnyal küzdött, alig volt meg az értékeléshez szükséges induló. Ugyanakkor a SBK kategóriában – itt versenyzett Kis Viktória – elég erős mezőny volt, hiszen több, a nemzetközi mezőnyben is elismert versenyző indult az Országos Bajnokságon

Kis Viktória – egyébként valóban első magyar női versenyzőként - szerzett 1 pontját egy 35 fős férfiakból álló nemzetközi mezőnyben érte el hivatalos nemzetközi versenyen (Alpok-Adria Bajnokság, szeptember 2. Slovakiaring). Ezzel szemben a már fentebb említett kritériumok, hogy mely versenyeken elért eredmények alapján kell eldönteni, ki kapja a díjat, Kovács Nikolett egyetlenegy nemzetközi versenyen sem végzett pontszerző helyen. Az, hogy Kovács Nikolett indult egy, a katari szövetség által rendezett FIM BEJELENTETT, de nem a nemzetközi szövetség által szervezett versenyen – ami ismételten megemlítve, hogy kritérium volt a díj odaítélésénél –, ezért nem vette egyik egyesület sem számításba. Ráadásul a katari nemzeti bajnokság versenyeinek színvonala nem említhető egy lapon az eredmények figyelembe vételénél szempontként említett versenyek színvonalával.

Ráadásul az egyesületek figyelembe vették azt is, hogy Kovács Nikolett 600cm3-es motorral megy, míg Kis Viktória 1000 cm3-es motorral, ami egy nőnek sokkal megterhelőbb. Azt most nem is említve, hogy a végül a díjat elnyerő versenyző nem SBK, hanem Stock motorral versenyezte végig a szezont, ami gyengébb teljesítményre képes, mint a SBK motorok. Kis Viktória teljesítményének értékelésénél a csapatok ezt is figyelembe vették, valamint azt, hogy Kovács Nikolett sajtóközleményétől eltérően – abban elhallgatva azokat – Kis Viktória a versenyeken elért 5. és 6. helyezései is megbecsülendők.

Továbbá az egyesületek azt is figyelembe vették, hogy Kis Viktória eredményei, mint 10 év tapasztalat hátrányban a másik kandidálttal, erőssebnek tekinthetőek. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt években már a Kovács Nikolett eredményei megbecsülésnek örvendtek és igazán nem változtak. 2008-ban a MAMS év versenyzője díjat kapott, illetve tavaly a szakág külön díjazta az endurance világkupa futamon való szereplését, ahol abszolút rangsorban a 18., míg Superstock 1000-ben a 6. lett a csapat, egyéniben pedig nem volt külön értékelve.

Őszintén sajnálom, hogy a kezdeményező egyesület és versenyzője csalódott, hogy a szakágban érdekelt csapatok – melyek szakmai hozzáértését nem az határozza meg, hogy a versenyzőjük egy adott futamon, hányadik helyen és kik mögött végeznek – 2012-ben Kis Viktóriát jelölték többségben a díjra.

A sportember attól is méltó egy elismerésre, ha a második helyet is emelt fővel viseli. Ebben az esetben az ÖNÉRZET és a SÉRTETTSÉG felülírja a méltóságot”

Fekete János
MAMS Gyorsasági Szakágvezető

Nézzük, Kovács Niki hogyan reagált a döntésre!

Kovács Niki:

„Soha nem adtam még ki sajtóanyagot mások dolgaira reagálva, pedig akadt közöttük jó néhány az utóbbi időben, ami rám nézve tele volt hitelrontással, vagy éppen csúsztatással, netán a médiának szánt buborékokkal.

Mindig is igyekeztem kerülni a konfliktusokat, pedig sokszor, sokan akartak vitás kérdésekbe bevonni, és nem tagadom, volt, hogy az indulatok felülkerekedtek a józan ész tanácsain.

Azt mondják, a hallgatás aranyat ér, de van az a szituáció, amikor az embernek meg kell osztania a saját nézőpontját és a tényeket, amik talán magukért beszélnek.

Valószínűleg sokan olvasták ma a hírt, miszerint egy másik versenyzőt kiáltottak ki az év legeredményesebb női gyorsasági motorversenyzőjének Magyarországon.

A MAMS (Magyar Motorsport Szövetség) eddigi története során ilyen címeket csak az elnökség adott ki, hagyományosan sportszakmai szempontok szigorú figyelembevételével.

Idén a gyorsasági szakág vezetője úgy döntött, újít. A szövetség illetékesétől kapott információk szerint a szakági tagok (értsd:

egyesületek) szavazták meg, hogy kié legyen a fent említett cím.

Csakhogy minket, azaz a No1. Mini és Motoros Teamet senki nem tájékoztatott erről a kezdeményezésről, így természetesen szavazatot sem adtunk le.

A legfrissebb hírek alapján azt mondhatom, hogy Magyarországon nem az eredmények döntenek, hanem a szakági szavazatok. A szakági szavatok, amit olyan egyesületi elnökök adtak le, akik közül sokak versenyzője mögöttem ért célba.

Mondanom se kell, nem a kupáról van szó, hanem arról, hogy ezek a kiadott címek a későbbiekben befolyásolhatják a szponzorok döntését, akik sajnos egy-két kivételtől eltekintve a legritkább esetben ellenőrzik az eredményeket.

Említettem korábban a tényeket, így a felvezetés után következzen a 2012-es eredmények.

A legeredményesebbnek

választott hölgy:

Magyarország Nemzetközi Gyorsasági Motoros Bajnoksága Superbike kategória: összetett 18. hely

Magyarország Gyorsasági Motoros Országos Bajnoksága Superbike kategória: összetett 6. hely

Alpok-Adria Bajnokság Superbike kategória: egy futamon 15. hely, ami 1 pontot ér

Kovács Nikolett:

Magyarország Nemzetközi Gyorsasági Motoros Bajnoksága Superstock600 kategória: összetett 6. hely

Magyarország Gyorsasági Motoros Országos Bajnoksága Superstock600 kategória: összetett 5. hely

Magyarország Gyorsasági Motoros Országos Bajnoksága Superstock600 kategória két dobogós helyezés (egy 2. és egy 3. hely)

Losail Ázsiai Nemzetközi Gyorsasági Motoros Sorozat (többek között indiai, indonéz, tajvani, algériai, szingapúri stb. résztvevőkkel) Superstock600 kategória: összetett 9. hely (négy futam alapján)

Losail Ázsiai Nemzetközi Gyorsasági Motoros Sorozat utolsó, 10. futam: dobogós, 3.hely

Többet ehhez nem tudok hozzáfűzni, talán még annyit, hogy a MAMS elnöke ma arról tájékoztatott, hogy a szakág minden érvényes tagja szavazott, és nem csak az eredményeket alapul véve döntöttek.”

A nyilatkozatok alapján döntse el mindenki maga, ki a legjobb!...de ezen a szinten fontos ez egyáltalán?

Mindkét Hölgy értékes sportember, mindketten megtettek mindent a lehető legjobb eredmények eléréséért, komoly sikereket értek el saját kategóriáikban.

Innentől már csak „sportpolitikai vita” az egész ügy, ami nem feltétlen növeli egyik fél népszerűségét sem!

Koncentráljunk inkább a 2013-ra!

Hajrá Csajok!

vissza a hírekhez >>