Gyári technikával a VB-n

Gyári technikával a VB-n
Gyári technikával a VB-n
2013.01.17.

A 2012-es idényben hat VB-győzelmet besöprő PTR alakulat a Team Toth csapattal együttműködve vág neki az idei szezonnak. Tóth Imre csapatfőnök bizakodóan nyilatkozott a hamarosan induló versenyévadról:

Ahogy tavaly, úgy 2013-ban is ott lesz a Team Toth a Világbajnoki mezőnyben, természetesen továbbra is a Supersport 600 kategóriában versenyzünk majd, Hondával. Némileg változtattunk az istálló szerkezetén, hiszen Tóth Imi mellet a fiatal dán tehetség, Alex Schacht erősíti majd a csapatot. Alex összesített negyedikként zárta a tavalyi 600-as Stock VB-t, mely a második teljes szezonja volt ebben a kategóriában.

Jelenleg gőzerővel dolgozunk azon, hogy minden összeálljon a szezonkezdésre, mivel pontosan egy hónap múlva már indulnunk kell Ausztráliába - február közepén megkezdődik a várva várt szezon! Nagyon bízom benne, hogy a 13-as szám – a hiedelmekkel ellentétben – szerencsét hoz majd nekünk, és kevesebb technikai problémánk lesz, mint 2012-ben!"
A Toth PTR Honda hivatalos nevezésével immár háromtagúra hízott a "magyar különítmény" a világbajnokság mezőnyében, hiszen Tóth Imi mellett Németh Balázs és Talmácsi Gábor ott lesz a Phillip Island-i idénnyitón a 27 tagot számláló rajtrácson.

(sportmotor.hu)

vissza a hírekhez >>